2020. január 29., szerda

Pál Dénes: "Tudjuk jól, hogy lesznek majd harcai"


Kislánya inspirálta Pál Dénes legújabb dalát, amellyel A Dal 2020 versenyében is megméretteti magát, szombaton az első elődöntőben lesz látható. - írja az origo.hu

Az énekes elárulta, szeretett volna olyan számot készíteni, amely az édesapaként számára legfontosabb érzéseket foglalja össze.

"Másfél éves a kislányom, és bár attól még távol állunk, hogy valóban önálló legyen, de egyre inkább az, egyedül igyekszik felfedezni az őt körülvevő világot, és nekünk hagynunk kell, hiszen ha néha el is esik, abból is tapasztal és tanul. A Készen állsz című dal éppen erről szól. Tudjuk jól, hogy lesznek majd harcai, a sikerek és jó élmények mellett kap pofonokat is az életben, de ezektől kap majd szárnyakat is. Próbálunk szülőként így viselkedni az anyukájával együtt, de persze nagyon nehéz nem túlfélteni. Most már jobban értjük a saját szüleinket is"
- mondta az énekes, aki az első adásban áll majd színpadra.
Pál Dénes nagyszerű előadásai ITT.